loader image

#JIRASTORIES – IV. Stáció – Az előadás

#JIRASTORIES – IV. Stáció – Az előadás

jiira_mm2020

#jira #jirastories #teammodernity

 

Kicsit félve álltunk neki elkészíteni az előadás tartalmi részét, ugyanis úgy éreztük, hogy a jelenlegi teljesítményünk és a mögöttünk álló egy hónap tapasztalata nem elég tartalmas ahhoz, hogy egy egész előadást tudjunk belőle tartani.

Az előkészületek:
– Még a projekt elején megkértem mindenkit, hogy jegyzeteljék a fejlődésüket, mi az ami nehézséget és mi az ami örömet okoz nekik a Jira használatával?
– Minden héten írjanak egy mini összefoglalót arról, hogy mit tanultak meg azon a héten és az miért hasznos számukra? Hogyan segíti a munkájukat?
– És nem utolsó sorban mértem a produktivitást.

Az eredményeink pedig a következők:

8/8 –an kezdtük úgy a listánkat, hogy csúnya és nehezen kezelhető a felület. Ez azért (volt) jelentős probléma számunkra, mert egy olyan csapat vagyunk, akik minden egyes munkájában a felhasználó élmény maximalizálására törekszik. És miért „kényszerítsük” magunkat egy olyan felületbe, ami taszító számunkra? Nagy elköteleződés kellett mindenki számára, hogy ne zárjuk be és keressünk egy másikat a piacról, aminek kicsit szebb a felülete.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor miért használtuk tovább? Az első héten azért, mert nem szerettük volna feladni elsőre, kicsit szerettük volna megismerni és úgy döntést hozni. Illetve kaptuk ezt a (szuper) lehetőséget a META-INF-től, hogy végig segítenek nekünk, és korrigálják a lépéseinket, kíváncsiak voltunk, hogy meddig tudunk eljutni a segítségükkel.

8/6-an írtuk azt, hogy amikor már van egy minimális fogalmunk a gombok jelentéséről és picit is, de hozzászoktunk a belső felépítéshez, onnantól nagyon egyszerű a feladatokat felvinni és delegálni, átlátható. Ez azért nagyon fontos, mert heti 4-6 órám ment el azzal, hogy státuszhívásokat csinálok a projektekkel kapcsolatosan.

8/4 –en írtuk azt a második hét végén, hogy a #Jirastories után is szeretnénk használni. Akik nem szerették volna használni, az azért volt, mert az ő munkafolyamatuk 70%-ban a Confluence felületet kellene használniuk és azt még akkor nem ismertük eléggé és, amit láttunk belőle az nem tetszett eléggé.

8/3-en írták azt, hogy logikusan átlátják és 1 valaki volt, aki úgy gondolta, hogy ha lenne rá egy kicsit több ideje, akkor jobban megtudná tanulni.

És ekkor jött a mindent megváltoztató közös meetingünk a META-INF-es fiúkkal, Bence a megbeszélés utáni héten ezt a beszámolót küldte el nekem, szeretném megmutatni nektek, mert ez az egész csapat álláspontját összefoglalja egyben:

Ha őszinte szeretnék lenni, regisztráció után, első használatkor elkezdtem egy kicsit félni. Előtte soha nem használtam, még csak nem is találkoztam vele. Zöldfülűként kattinttattam mindenhova, és csak egyre bonyolódtam bele…
Megváltásként éltem meg a META-INF-el folytatott videós konzultációt, ahol választ kaptam kérdéseimre, és bemutatták, hogy milyen remek kis szoftverről is van szó. Bátran kijelenthetem, nagy kár, hogy nem előbb kezdtük el használni céges szinten.
A webfejlesztések során, nekem is számos feladatot kell létrehoznom, mind a grafikus, mind a projekt manager felé. Különösen tetszett, hogy az egyes pontokban nem csak kommenteket tudok létrehozni, de magát a fájl feltöltést, letöltést is meg tudjuk oldani, ami a projekthez szükséges.
Negatívumként talán annyit tudok felhozni, amibe én is bele ütköztem, hogy az első használatkor örültem volna valami tutorial stepbystep bemutatónak, akár egy howto videónak. De benne van a pakliban, hogy ilyen létezik, csak az én figyelmemet kerülte el. 🙂
A jövőben szeretnék elmenni egy két napos Jira admin képzésre a META-INF-hez, hogy a jövőben cégen belül mindenki tudjon hozzám fordulni ha elakadna.

A fenti eseményekre alapozva készítettük el az előadásunkat, amit a META-INF Youtube csatornáján tudtok vissza nézni. Szerintünk jól sikerült, több megkeresést is kaptunk utána. 

Ezúton is köszönjük szépen a lehetőséget a META-INF-nek, örülünk, hogy részesei lehettünk ennek a projektnek!

Az utolsó #Jirastories a jövőheti lesz, amit az ügyfeleink visszajelzéseire építünk.

Ha a partner oldal véleményére is kíváncsiak vagytok, akkor itt olvashattok tovább:
https://www.meta-inf.hu/hu/blog